Hajnikri - View my recent photos on Flickriver

2015. július 27., hétfő

Neszik

Nagyon úgy tűnik, mégsem tudok olyan gyakran írni a blogomba, mint szeretnék. Vannak elmaradásaim, megpróbálom őket tematikus rendben pótolni.
Kezdem a nőcis dolgokkal, az egyik kedvencemmel, a neszesszerekkel. Jól variálható, jól díszíthető, mégis könnyen elkészíthető.

Ebből a sorozatból ezek a dögös lilák a kedvenceim.



Hamarosan jelentkezem a folytatással, a másik kedvenccel, a táskákkal. :)

2015. április 1., szerda

"Hajnali" muffin

A neve nem véletlen. :D Hajnalban sütöttem és mivel én találtam ki (legalábbis még nem találkoztam vele a neten), így pontos a névadás. :D
Először csak a szokásos, villám muffint akartam megsütni, de eszembe jutott, hogy egy kicsit fel kellene turbózni. Nem tudom honnan jött az ötlet a kókuszos belsőre, de tutira bevált. :)

Ha kedved támadt elkészíteni ezt a csokis-meggyes-kókuszos finomságot, itt a recept, használd egészséggel:

Először a kókuszgolyókat készítsd el:
5 dkg kókuszreszelék
2 evőkanál tejföl
2 evőkanál porcukor.
Keverd össze, hogy formázható masszát kapj. Ha nem elég édes, még tehetsz bele egy kis cukrot.

25 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
egy csipet só
5-10 dkg csokicsepp, darabolt csoki ízlés szerint
Ezeket egy kisebb tálban keverd össze.

Egy nagyobb tálban őket keverd össze, de ne kevergesd túl sokáig:
1 tojás
15 dkg kristálycukor
1 cs. vaníliás cukor
0,8 dl étolaj
2,8 dl tej

A lisztes keveréket keverd össze a tojásos masszával, keverj bele magozott meggyet.

A muffinsütőbe rakd bele a kapszlikat, félig töltsd meg a masszával. Tegyél minden lyukba egy-egy kókuszgolyót, majd a maradék masszával töltsd meg a formákat. Előmelegített sütőben, pár percig nagy lángon, majd kicsivel lejjeb véve süsd készre.
Ha nem akarsz a kókuszos cuccal bajlódni, sebaj. Ez egy nagyon bevált alaprecept, csak a csoki-meggy párosítás is finom.

Jó sütögetést!




2015. március 30., hétfő

Búcsúajándék

Az egyik kolléganőnk új helyre ment dolgozni és a többiek úgy gondolták, engem kérnek meg, hogy készítsek valami különleges táskát búcsúajándékként.

Nemrég vettem ezt szép, világos textilbőrt. Kellemes világos mogyoró színű. Nézegettem hozzá az a anyagokat a szekrényben és ez a virágos tökéletes párja lett.

Szerettem volna az anyagban lévő kékséget egy kicsit kiemelni, ezét kerestem hozzávaló csipkét, szalagot, vagy akármit.

Varrás közben pedig egy ötlet is előkerült a fejemből. Mindig bajban vagyok, hogyan fogjam össze a rétegeket varrásnál úgy, hogy ne sértsem meg a  bőrt. Aztán jött a megvilágosodás. :D

Maradt még egy kevéske anyag és textilbőr is, jön a nyár, szükség lesz világos táskára. Azt hiszem nem fognak kárba veszni a megmaradt darabok.;)

2015. március 14., szombat

Négykezesek újra

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy sokszor kérnek meg, hogy tűzzek le egy-egy patchwork munkát. Olyanok is megtisztelnek a bizalmukkal, akikkel még személyesen nem is találkoztam. Ezúton is köszönöm nekik a bizalmat. :)


Ez is egy ilyen ismeretlen ismerős munkája, aki rám bízta egy nagy (óriás) munkájának a befejezését.

Először szépen kipakolom a nappalit, hogy legyen hová leteríteni a a három réteget. :D Aztán jön a pw-aerobik, négykézláb, pókjárásban, guggolójárásban összefércelem a rétegeket.
Én nem használok ragasztó spray-t, úgy vettem észre nem használ a gépnek a ragacs, amit behord  a tű varrás közben. Marad az ősi módszer, a fércelés. Ezt azért is szeretem, mert menet közben látom az esetleges hibákat, elrejtendő kis bibiket. :) Amíg kisimogatom a rétegeket, látom, hol hullámzik, hol van nagyon pici varrásráhagyás, vagy esetleg már meg is bomlott varrás. Ezeket majd a tűzésnél figyelembe kell vennem.
Nem kis idő a fércelés, de más szempontból is hasznos. Közben ki tudom találni nagyjából, hogyan is fogom letűzni majd. A tűzés persze függ magától a munkától, felhasznált blokkok stílusától, az anyagok mintájától.
Előfordul, hogy kicsit elő kell rajzolnom a mintákat, hogy egyformák legyenek az egész munkán. A kivasalható toll nagy szolgálatot tesz, lehet nyugodtan próbálgatni a mintákat, simán eltüntethető a nem tetsző változat. :)
Van amikor csak irányvonalakat rajzolok, de van amikor a konkrét minta felrajzolása szükséges, mint ennél a munkánál, amit az én országos barátnőmnek tűzök:

Ilyenkor készítek egy sablont és azzal már gyerekjáték a rajzolás.
Ezzel már meg is vagyunk a tűzés egyszerűbb részével. Most jöhet a varrás. Mivel még nem sikerült beszereznem egy Long Arm gépet, marad a szuszakolás. Azért ez egy 230x230 cm-es ágytakarónál nem kis munka. :D De a végeredmény minden esetben megéri. :)

2015. február 1., vasárnap

Négykezes

Gyakran megbíznak kész munkák letűzésével, ezt hívom én négykezesnek. :)

Ezt a rózsaszín-fehér gyűjteményes kis takarót Agócsné Zita készítette, rám várt a tűzés és a befejezés.




2015. január 26., hétfő

Tavaszcsalogató

Gondolom a legtöbben már elpakoltuk a karácsonyi dolgainkat. Ideje valami tavaszcsalogató dekorációval feldobni a lakást. 

Szeretem a drapp alapon mintás anyagokat, szinte alig látszik a minta, mégis mutatós. Ezekből az anyagokból varrtam egy takarót, ami még UFO-ként tengeti mindennapjait a szekrény mélyén.
A megmaradt mennyiség már nem túl sok, de néhány terítő vagy párna még kihozható belőle.

Most ezt a futót varrtam belőlük, csupa csík egy kis applikációval, tűzéssel megbolondítva. 
Ennél a darabnál narancsos színnel párosítottam a kedvenceket, de szerintem szinte minden más színnel jól mutatna. Mondjuk egy kis lila, vagy egy kis kék, a hozzá leginkább passzoló mélybarnákról már ne beszüljünk. :)

2015. január 18., vasárnap

Egy fazon - három táska


Egy új fazont próbálgatok már egy ideje. Jó nagy, több zsebbel, cipzárral. Ez volt az első, a gazdája nagyon szereti.
Olyannyira, hogy kért egy másikat is, de azt már bársonyból. A színek nagyjából hasonlóak, kekizöld barnával. A csatok, kütyük nem véletlenül kerültek rá, a leendő gazdája már előre szólt, hogy ilyet kér rá. :)
Ma megszületett a harmadik táska is ebből a fazonból, színben még mindig az eredeti felállást kérték. Itt a tűzés mintája tér el az eredetitől.
Mondanom sem kell, hogy fejben már megvarrtam a következő változatot is, amit én szeretnék majd nyúzni. :D

2015. január 14., szerda

Piros fecnik, avagy a hóhért akasztják :D

Nálam is megvolt az év végi varrós szoba rendberakás. A nagy pakolászás közben természetesen a fecnis doboz is a kezembe akadt. Minden évben elhatározom, hogy koptatok belőle, uram bocsá, még el is fogynak a fecnik. De persze ez csak hiú ábránd, vagy csak osztódással szaporodnak titokban. ;)

Elsőként a piros anyagos tasakot vettem elő, mert ebben volt a legkevesebb maradék. Nem is futotta másra, csak erre a tolltartóra.
És sikeresen el is követtem vele azt a hibát, amit a tűző tanfolyamokon mindig elmondok. A megfelelő színű cérna megválasztása. Nem mindig jó, ha elütő színű cérnát használunk. Nekem jobban tetszene, ha piros cérnával tűztem volna, de már nem volt kedvem kibontani.
Meg különben is, így legalább meg tudom mutatni, hogy mit ne tegyetek. :)
Elég mozgalmas maga a foltos rész is, nem hiányzott rá a fehér tűzés, így nagyon nyüzsis lett. Szerintem. A következő fecnis darabnál már biztosan színben passzoló cérnát fogok használni, tanulva saját hibámból. :)
Ti meg, okosak lévén, tanuljatok az hibámból, és varrjatok nagyon szép fecnis darabokat! :D

2015. január 13., kedd

Tud valaki kottát olvasni?

Én sajnos nem tudok. :( Pedig jó lenne tudni, vajon milyen hangokat lehetne előcsalogatni ezekből a táskákból.
Mindenesetre öröm volt varrni, jó volt látni, ahogy alakultak a kezem alatt. Egyébként is szeretek feketével dolgozni, elegáns, jól párosítható más színekkel, sőt még ki is emeli azokat.

Természetesen igyekszem minél kevesebb maradékot termelni, ezért varrtam egy hozzá illő neszit is az egyik táskához. Szerintem a másik is kap majd társat idővel.
Ilyenkor télen szívesen dolgozom bársonnyal, kellemes a tapintása, jó tartást ad a táskának. Szerencsére elég széles a választék, kedvünkre válogathatunk.

Ha tetszik valamelyik táska és szeretnéd magadnak, vagy ajándékba, a Meskán megveheted vagy ajánlhatod ismerősöknek. :)


2015. január 12., hétfő

Új év lelkiismeretfurdalással

Igen. Furdalódom. :( Elhanyagoltam a blogomat egy másik megosztóhely miatt.
Szegényke itt árválkodik július óta, nincs aki írjon, képet töltsön fel. Pedig biztos szerette, amikor sokan olvasták, nézegették képeit, esetleg mér tollat is ragadtak a látottak miatt.
Próbálom kiengesztelni, sértettségéből kicsit kirángatni. Ígérek neki fűt-fát, persze applikálva, vagy esetleg tűzve, új írásokat, színes képeket és sok-sok olvasót. De kicsit még kéreti magát, hátat fordítva duzzog. Megígérem, hogy kezdetnek a szívemet adom neki. Íme:

Persze ezt is varrógéppel rajzolva, kincsként rejtegetett selyemmolinóra álmodva. Szeretem ezt a kombinációt, tuti a hatás, csodásan passzol a finom tapintású anyag a hozzáillő színátmenetes cérnával.
Bízom benne, hogy a blogom újra élettel teli, pörgő-forgó találkahely lesz. :)
Related Posts with Thumbnails